Az EB május 22.-én a European Framework for Roma Inclusion keretében adott ki Közleményt a tagországok roma emancipációs stratégiáinak, azok elkövetkező tíz évben követendő szakpolitikai intézkedéseinek, beavatkozásai elképzeléseinek nyugtázásaként. Nem egy korszak meghatározó dokumentum, valószínűleg nincs is ilyenre szükség. - a Haza és Haladás blog írását ajánljuk.Megismétli a Framework meghirdetésekor összefoglalt elveket és elvárásokat: meg kell szüntetni a romák európai emberhez méltatlan kirekesztését és diszkriminációját, elsősorban a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás és az egészségügy területén. Ezek után beavatkozási területenként felsorolja és jelzi, mely országok szenteltek figyelmet az adott területnek dokumentumukban és melyek nem. Magyarországi helyzetkép.
Európai elvárások
A Közlemény semmiféle értékelést, ítéletet nem fűz az egyes tagországi dokumentumokhoz és tervekhez, nem dicsér, nem dorgál, nem elemez, nem hiányol, mindazonáltal bizonyos kérdésekben állást foglal, elsősorban szervezetiekben. Leszögezi, hogy a tervezés, végrehajtás, kizárólag tagországi feladat, az Unió biztosít majd finanszírozási forrásokat, de ez nem jelent felmentést a nemzeti költségvetéseknek. Felhívja a figyelmet a programok eredményeinek minőségi ellenőrzésére, de itt is inkább a tagországok feladatait sorolja. Jelentőséget tulajdonít a programokban való roma részvétel maximalizálásának, de annak módját megint csak a tagországokra bízza. A már létrehozott Roma Platform tehát nem jogokkal felruházott ellenőrző, felügyelő, jóváhagyó hely lesz, hanem csak egy beszélgető klub.
Azt mondhatnánk: szabad a gazda, a tagországi kormányok csinálhatnak a romákkal, amit akarnak, lelkük rajta. Az EU-nak ma sem kapacitása, sem energiája nincs arra, hogy a romák mindennapi problémáit is magára vegye. Ezen a problémák megoldása azok felelőssége, akik a legtöbbet profitálnának egy fiatal, egészséges, öntudatos, jól képzett és adófizető roma népességből – tehát a tagországi kormányoknak. És ez így talán rendben is van: a kormányokat a választóknak kell számon kérni.
Talán egy ponton tér el a Közlemény a fent leírt gondolatmenettől, mégpedig a roma gyerekek iskolai szegregációjának kérdésében. Többször és határozottan kimondja, hogy az etnikai alapú iskolai szegregációt, a roma gyerekek speciális iskolákba történő elhelyezését meg kell szüntetni, fel kell számolni. Mintha figyelembe vették volna a dokumentum készítői azt a nyílt levelet, melyet fiatal, diplomás roma aktivisták (Mohácsi Erzsébet, Dr. Dinók Henrietta, Orsós János és Daróczi Gábor) intéztek Viviane Reding Biztoshoz, kérve, hogy az EU ne finanszírozzon szegregált iskolai fejlesztést. A szegregáció felszámolását előíró követelményhez pedig alig burkolt szankciót is köt a Közlemény, hiszen a legutolsó bekezdés jelzi, hogy 2013-ban a Bizottságnak jelentési kötelezettsége van arról, hogyan hajtották végre az akkor 10 éves Faji Egyenlőségi Direktívát a tagországokban. Márpedig ahhoz semmi kétség nem fér, hogy az etnikai alapú iskolai szegregáció létrehozása, vagy tűrése a Direktíva előírásaiba ütközik.
Magyarország: relatív jó helyzet
Kétséget kizárva és minden irónia nélkül Magyarország – összehasonlítva a többi olyan tagországgal, ahol nagy létszámú a cigány lakosság és többé-kevésbé elterjedt az iskolai szegregáció – kiemelkedően jó helyzetben van a roma gyerekeket érintő iskolai szegregáció felszámolásának előkészítettségét tekintve.
A témára specializálódott szociológusok, Havas Gábor, Liskó Ilona, Zolnay János és mások, évtizedek óta nyomon követik a jelenséget. Rendszeres kutatásaik mutatják egyes iskolák elcigányosodását, az iskolafenntartó önkormányzatok szegregáló oktatásszervezési gyakorlatát és annak hatásait. Kutatják az egyes megyei Szakértői Bizottságok tevékenységét, melynek eredményeként a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek (fogyatékosoknak) fenntartott iskolák populációjában messze felülreprezentáltak a romák. Néhány szociológus ma egy vacsoraasztalnál fejből össze tudná állítani annak a több száz iskolának a listáját, ahol többségükben, vagy kizárólag roma gyerekeket oktatnak. És ahonnan szinte soha, egyetlen gyerek sem tanul tovább érettségit adó középiskolában.
A témára specializált közgazdászok, Kertesi Gábor és Kézdy Gábor számos cikkben és tanulmányban mutatták ki, hogyan és miért vezet a szegregáció szükségszerűen rosszabb minőségű oktatáshoz, mibe kerül a nemzetgazdaságnak a roma gyerekek rossz minőségű, végső soron sikertelen oktatása. Kiszámították, milyen nemzetgazdasági hasznot jelent a jövőbeni szociális költségek elmaradása és a munkavállalótól származó adó- és járulékbevétel összevetve egy cigánygyerek leérettségiztetésének költségráfordításával. Kézdy egy kollégájával ugyancsak részletesen elemezte azoknak az iskoláknak a tapasztalatait, melyek a(z) (akkori) kormány jelentős anyagi támogatásának reményében hajlandóak voltak kísérletet tenni a roma és nem roma gyerekek együttes, a megfelelő, modern oktatási módszerekkel történő nevelésére. Az eredmény egyértelmű: valamennyi gyerek tanulmányi eredménye jelentősen javult.
A fenti tudományos előkészítés és gyakorlati tapasztalatok alapján a legkiválóbb oktatási szakemberek közreműködésével elkészült a korai fejlesztés, a közoktatás és a felsőoktatás reformjára vonatkozó javaslat, a Zöld Könyv, mely részletesen foglalkozik a pedagógusképzés és - életpálya reformjának megkerülhetetlen kérdésével is. Mint minden korábbi jelentős és sikeres oktatási reform, azt tűzte ki célként, hogy a minőségi oktatás, a tudás minél szélesebb körben terjedjen és eljusson azokhoz is, akikhez addig nem részesülhettek belőle.
Vegyük ezután a szegregáció jogszabályi környezetét. Az egyenlő bánásmódról szóló törvényt 2003-ban gyakorlatilag egyhangúan szavazta meg az Országgyűlés. A törvény egy sor védett tulajdonságot sorol fel, köztük a faji hovatartozást és a feltűnő rassz jegyeket és kategorikusan megtiltja az azok szerinti direkt és indirekt megkülönböztetést. Ilyen törvénye persze minden országnak van, mely csatlakozott, vagy csatlakozni kíván az EU-hoz. A mi előnyünk, hogy ezt a jogszabályt az elmúlt években alaposan kipróbáltuk a bíróságokon és a tapasztalat szerint nyugodtan állíthatjuk, hogy nem csak a jogszabályi környezet, de a bírósági gyakorlat sem tűri Magyarországon a cigánygyerekek iskolai szegregációját.
Iskolapéldák és az egyházi fenntartás kérdései bővebben a teljes cikkben.
foto: sxc.hu