Az iskola kezdetének közeledtével rengeteg szó esett iskolaköpenyekről és a kötelező olvasmányokról, a kézírásról és az osztálypénzről. De sokkal kevesebb szó esik arról, hogy Magyarországon több ezer gyerek van, akit az iskolakezdés szokásos izgalmai és problémái teljesen elkerülnek – jobban mondva az iskola kerüli el őket. A magyar oktatási rendszer ugyanis két évtized alatt sem tudta megoldani azt, hogy a súlyosan fogyatékos gyerekeket beemelje az iskolai rendszerű oktatásba.

Az ingergazdag életért

Pedig ha valaki, akkor ezek a gyerekek rászorulnának az oktatásra. Ők ugyanis egész életükben kénytelenek együtt élni – egy általában valamilyen genetikai- vagy születési rendellenességből fakadó – súlyos fogyatékossággal, ráadásul az esetek kilencven százalékában nem csak egy problémával kell megküzdeniük, mert együtt jelentkeznek a mozgás- és az értelmi sérülések. Egy 2009-es átfogó felmérés szerint (pdf) a sérültek 48 százalékát még a lakáson belül is tolni, vinni kell mindenhova, a lakáson kívül pedig ez a szállítási igény 59 százalékra emelkedik. Még az alapvető funkciók ellátása is nehézséget okozhat: a sérültek 58 százaléka nem tud önállóan WC-t használni, 89 százaléka nem tud önállóan felöltözni. A sérültek harmadára még alvás közben is oda kell figyelni, egy részük ugyan képes segítséget kérni, de mintegy 20 százalékuk szólni sem tud, ha meg akar fordulni.

A fogyatékosság nagyon változatos mértékben és módokon jelentkezhet, de az szinte biztos, hogy egy súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerek a legelemibb élethelyzetekben is egész életében segítségre fog szorulni. Ez azonban mit sem csorbít a gyermek emberi jogain, ahogy egy, a témával foglalkozó tanulmánykötet előszava (pdf) leszögezi, a fogyatékosság „mégsem jelenti azt, hogy az ő élete kevésbé értékes, mint a nem fogyatékos embereké. Lehet, hogy legtöbbjük másképpen tapasztalja meg a világot, de az ő életüket is ugyanazok a dolgok gazdagítják, mint mindnyájunkét”.

Ahhoz, hogy egy sérült gyerek a maga teljes életét élhesse, arra van szükség, hogy a négy fal közül naponta legalább néhány órára rendszeresen ingergazdag környezetben foglalkozzanak vele – játszhasson, pónilovakat simogathasson, medencében lazíthassa görcsösen merev izmait. A fejlesztő oktatás csaknem nélkülözhetetlen a képességek kibontakoztatásához. Ugyanis míg egy egészséges, mozgékony gyerek fejlődésének nagy része spontán tapasztalás útján megy végbe, addig egy ágyhoz kötött, látássérült és beszédzavarokkal küzdő gyerekhez el kell juttatni az érzékszerveit és készségeit stimuláló, megdolgoztató, fejlesztő ingereket.

Kiskapuk az iskoláknak

Egy súlyosan fogyatékos gyermeket is születésétől fogva megilletnek bizonyos elidegeníthetetlen emberi- és állampolgári jogok – így az oktatáshoz való jog is. Ennek Magyarországon nemhogy az érvényesítése, de még az egyértelmű megfogalmazása sem volt egyszerű. Az oktatási törvény két évtizede húzódó változásainak végigkövetésére jelen cikk keretei között most nem vállalkozhatunk – akit érdekel a kitételekkel és kiskapukkal tarkított történet, annak melegen ajánljuk Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért szakértőjének összefoglalóját –, de a lassú, gyakorlatilag igekötőnként és szótagonként történő változás hatására a 2011-ben elfogadott Nemzeti Köznevelési Törvénybe végre egyértelműen bekerült, hogy a súlyosan fogyatékos gyermekeknek az iskolában a helye.

Ennek a kitételnek azért van nagy szerepe, mert korábban a gyerekek ott kaptak képzést, ahol éppen sikerült nekik helyet szorítani – otthon, szakértői bizottságokban, nevelési tanácsadóknál, szociális intézményekben. A törvények ráadásul mindig biztosítottak valami kiskaput, melyen keresztül a különböző intézmények – még a gyógypedagógiai iskolák is! – ki tudtak bújni a kötelezettségek alól. A TASZ által megfogalmazott szakértői vélemény szerint ez a gyakorlat a 2011-es jogszabályban is tovább él, de a törvényhozók legalább végre egyértelműen kimondták, hogy a súlyosan fogyatékos gyerekek fejlesztő oktatásának is az iskolában van a helye.

Az iskolarendszerbe való integráció azért ilyen fontos, mert az elmúlt évtizedekben a súlyosan sérült gyermekek fejlesztésére kialakított rendszer országos szinten csúfosan leszerepelt a gyakorlatban. A fejlesztést vállaló intézmények rettentő egyenetlenül oszlottak meg a megyék és városok között, egyik interjúalanyunk például arról számolt be, hogy kisfiát egy Salgótarján melletti településről konkrétan nap mint nap a megyeszékhelyen lévő fejlesztő iskola mellett vitték el – a 30 kilométerre lévő Pásztói fejlesztő iskolába. És mindezt csak azért, mert éppen nem tartozott a salgótarjáni körzethez. Emellett a rászoruló gyermekek botrányosan nagy része – a kétezres évek elején még közel a kétharmada! – egyszerűen kipottyant a képzési rendszerből, és csak 2010 után indult meg országosan a heti fix óraszámmal működő fejlesztés.

Tovább a teljes cikkre /index.hu/

foto: sxc.hu

A TASZ filmje