Megvalósult már az oktatásbeli integráció Csehországban? Hogyan próbálnak kitörni a vidéki szegénységből Szlovákiában a roma fiatalok? Tanítható-e iskolában a II. világháborús roma népirtás, és kell-e beszélni róla? Hol tart Maria, a görögországi romatelepen talált "szőke angyalka" ügye? A cikkeket a Roma Virtual Network hírleveléből válogattuk. 



Az elmúlt időszakban több olyan nemzetközi jelentés is napvilágot látott, amiből kiderül: hazánkban a gazdaság látszólagos növekedése ellenére egyre nagyobb tömegek élnek szegénységben. Az Európai Bizottság, a Gallup és a Habitat for Humanity jelentéseit ajánljuk.


A New York Times nemrég megjelent riportjában egy szép és példaértékű iskolai programról számol be. Az egymástól alig 10 kilométerre lévő két középiskola diákjai gyökeresen eltérő szociális háttérrel rendelkeznek, az intézményi együttműködés azonban már sok évre nyúlik vissza. Most azért találkoztak a tanulók, hogy személyes történeteiket osszák meg egymással.



A brit Fostering Networknevelőszülői hálózat becslései szerint 7000 új nevelőszülőre lenne szükség ahhoz, hogy minden gyerek, akinek erre az ellátási formára van szüksége biztonságos, stabil, támogató környezetben nőhessen fel olyan nevelőszülőkkel, akiknek a megfelelő készségeik és képességeik már megvannak.