Eileen Mayers Pasztor[1]

Rokoni ellátás, családba fogadás – egy fogalom története[2]

Az elmúlt két évtizedben a gyermekjóléttel foglalkozó szakterület nagyobb figyelmet fordított azokra a kutatásokra, szakpolitikákra, programokra és gyakorlatokra, amelyek a rokonaik, kiterjedt családjuk tagjainak a gondoskodásában lévő gyerekekről szólnak, ezt általában rokoni ellátásnak, családba fogadásnak (kinship care) nevezzük. Ahogy a gyerekek is kíváncsiak arra, minek alapján választották a nevüket, és felnőve mi is kutatjuk családunk történetét, most bemutatjuk, hogyan alakult ki  a „rokoni ellátás”, „családba fogadás” elnevezés.

1990-ben a Child Welfare League of America (Amerikai Gyermekjóléti Liga, továbbiakban: CWLA) és a National Foster Parent Association (Országos Nevelőszülői Egyesület) életre hívta a Nevelőszülők Országos Bizottságát, karöltve Az Országos Nevelőszülői Egyesülettel (National Commission on Family Foster Care). Céljuk az volt, hogy felhívják az ország figyelmét a nevelőcsaládi nevelés megerősítésére, hiszen ez a szolgáltatás kiemelkedő szerepet tölt be a veszélyeztetett gyerekek, fiatalok és családok támogatásában. A 49 tagból álló bizottságban helyet kapott két kongresszusi képviselő, az Országos Nevelőszülői Egyesület elnöke, állami hivatalnokok és vezetők, magánszolgáltatók ügyvezetői, alapítványok képviselői, egyetemi kutatók és oktatók, országos érdekképviseleti csoportok, és két fiatal, akik nevelőszülői gondozásban éltek. A CWLA munkatársai és egy szociális munkás egyetemi végzettségű gyakornok is támogatta a bizottság munkáját. A bizottság egyik első döntése az volt, hogy a „családi helyettesítő gondozás” (family foster care) kifejezést fogják használni a történetileg kialakult „nevelőcsaládi” ellátás” (foster family care) helyett, így hangsúlyozva, hogy az ellátások középpontjában a család áll. [3]

Már az első ülés első felében több bizottsági tag is felvetette: „A családi nevelésre koncentrálunk, de mi lesz a  rokonokkal? Hogyan tudjuk kifejezésre juttatni azon rokonok erősségeit és szükségleteit megmutatni és ezekre reagálni, akik az ellátórendszer keretében gondoskodnak a családtagjaik gyerekeiről?

Miközben a bizottság a családi helyettesítő, nevelőszülői gondoskodás definíciójával és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel és ajánlásokkal küszködött, felmerült, hogy szükséges lehet a „rokoni ellátás” közös meghatározása, de mi legyen az? A bizottsági tagok az Egyesült Államok minden részéről érkeztek, így megoszthatták a helyi szempontokat és nézeteket erről. „Mi lenne, ha „rokoni nevelőszülői ellátásnak” (relative foster care) hívnánk? Rendben, de mihez, kihez képest rokon a rokon? Akkor a „rokon otthonában nyújtott ellátás” (home of relative)? Rendben, de ez félreérthető. És a „de facto nevelőszülői ellátás” (de facto foster care) hogy hangzik? Nem, ez sem egyértelmű.” Az én feladatom volt, mint a CWLA családba fogadásokért és örökbefogadásokért felelős országos programigazgatójának, és a bizottság vezetőjének, hogy találjak egy család- és gyerekbarát elnevezést ennek az ellátási formának.

Ha kétségeid vannak, fordulj a történelemhez. Eszembe jutott, hogy a szociális munkás doktori iskolában az egyik olvasmány Carol Stack: All Our Kin: Strategies for Survival in a Black Community (Minden rokonunk: Túlélési stratégiák egy fekete közösségben; Harper and Row kiadó, 1974.) című könyve volt. Egy fiatal fehér antropológus nő, óvodáskorú kisfiával és állami ösztöndíjjal beköltözött egy szegény, feketék lakta negyedbe egy nagy középnyugati városba. A könyve kiemelte a rokoni hálózatokban rejlő erőt. A bizottsági tagok közül többen is emlékeztek erre a könyvre még egyetemi éveikből. Végül azt javasoltam, legyen a közös név: rokoni ellátás (kinship care). 1991-ben a CWLA kiadta a bizottság jelentését „Tervezet a csecsemők, gyermekek és fiatalok helyettesítő (szak-) ellátásáról a ’90-es években” (A Blueprint of Fostering Infants, Children and Youths in the 1990’s) címen, amiben egy egész fejezet szólt  „A rokoni (kinship) ellátások fontosságá”-ról. A CWLA a rokoni ellátások fejlesztését felvette prioritásai közé, és enyém lett a megtiszteltetés, hogy ennek az első programigazgatója lehettem.

1997-ben a CWLA San Francisco-ban megrendezte az első, rokoni ellátásról szóló konferenciáját. Carol Stack, aki akkor a University of California professzora volt Berkeley-ben, meghívott előadó volt a konferencián. Dedikálta az All Our Kin kötetemet.

Margaux Holbert[4]

A tudás hatalom

A legtöbb kultúrában és országban évszázados gyakorlat, hogy a rokonok gondoskodnak azokról a fiatalabb családtagokról, akikről a saját szüleik valamilyen okból nem tudnak. A családi, nevelőszülői ellátás jelentése olyan, nem rokon szülők felkutatása és hosszú távú megtartása, akik gondoskodnak a gyerekről és védelmezik őt – ez az újabb, a kormány által bevezetett intézkedés, ha a vérszerinti családtagok nem bevonhatók. De csak nagyjából az elmúlt 20 évben kezdtek el írni arról a gyermekjóléti szakemberek, hogy milyen szociális, gazdasági, sőt, jogi okai lehetnek annak, hogy egyre több gyerekről rokonai, főleg nagyszülei gondoskodnak.

Ez az ellátási mód, amit ma már tipikusan családba fogadásnak, rokoni ellátásnak nevezünk; a gyerekek folyamatos ellátását és védelmét jelenti, amit vérszerinti rokonok, vagy a közösség (törzs, klán) tagjai, keresztszülők, egyes esetekben mostohaszülők, a kiterjedt család tagjai (távolabbi rokonok), vagy bárki más, akivel családias kapcsolatban állnak, biztosít vagy biztosítanak számukra. A rokoni ellátás, családba fogadás elterjedésével specifikusabb definíciók is kialakultak. Például, ha azért kerül rokonai ellátásába a gyermek, mert bántalmazás, elhanyagolás miatt veszélyeztetett és a helyi gyermekvédelmi hivatal, hatóság, gyámhatóság felügyelete mellett gondozásba veszi, formális rokoni ellátásról, családba fogadásról (formal kinship care) beszélünk.

Az esetek többségében azonban, kb. hatszor ennyi esetben informális családba fogadás (informal kinship care) történik, amikor a családon belüli megegyezés folytán a nagyszülők, vagy más rokonok gondoskodnak a gyerekről. Ezek általában olyan helyzetekből, körülményekből adódnak, amikről a gyermekvédelmi szolgálatok nem szereznek tudomást: például, mert a hadseregbe besorozták a vérszerinti szülőket, másik városban, országban vállaltak munkát, egyikük vagy mindketten meghaltak, szabadságvesztésüket töltik, mentális vagy fizikai betegségük van. Az elérhető nevelőszülők számának csökkenése miatt egyre több gyereket inkább rokonai gondozásában helyeztek el, ráadásul ez segítette őket a kulturális és családi identitásuk megőrzésében is. Az Amerika Gyermekjóléti Liga (Child Welfare League of America) adati szerint az Egyesült Államokban körülbelül 500.000 gyerek él szakellátásban, egyharmaduk valamelyik rokonánál.

A családtagok általában nincsenek felkészülve arra, hogy átvegyék, többnyire váratlanul, a további gyerekek nevelésével járó felelősséget, vagy újra szülővé váljanak. A California State University at Long Beach Szociális Munka Tanszéke Los Angeles megyében fókuszcsoportos beszélgetéseket szervezett rokoni ellátást nyújtó személyekkel. Ezen alkalmakkor kilenc problémás területet érintettek: jogi, pénzügyi, pszichés / mentális / testi egészség, a gyerek viselkedése / magatartása, családi kapcsolatok, iskola, igazságos és egyenlő bánásmód, támogató szolgáltatások, és az ajánlások megtételére való képesség szükségessége. A családba fogadók, rokoni ellátást nyújtók általában keveset tudnak a gyerekek fejlődéséről és a korszerű gyereknevelési, szülőségi módszerekről, elvekről, a jogi és pénzügyi problémákról, a társadalmi elszigetelődésről, a gyászmunkáról, egészségügyi problémákról, és a pszichés distresszről. Ennek ellenére elvárják tőlük, hogy olyan gyerekekről gondoskodjanak, akiknek egészségügyi és tanulási, iskolai nehézségeik, lemaradásaik vannak, viselkedésbeli problémáik, amik a düh, visszautasítottság, bűntudat, depresszió és szorongás érzésével járnak együtt. A családba fogadóknak, rokoni ellátást nyújtóknak időnként diszkriminációval kell szembesülniük koruk és rokonaik életkörülményei miatt. Hosszú évekre visszamenőleg dokumentált tény, hogy a rokonok kevesebb támogatást kapnak, mint a nevelőszülők. A diszkriminatív, nem egyenlő bánásmódot tehát meg kell szüntetni.

A szakellátásban lévő színes bőrű gyerekek aránytalanul nagy száma is hatással van a családba fogadásokra, rokoni ellátásra, az olyan, rendszerszintű kihívások miatt, mint a szegénység, vagy a kábítószer függőség. Azonban gyermekvédelmi kutatásokban széles körben elfogadott az 1991-ben alakult National Commission for Family Foster Care (Országos a Családba fogadási Bizottság) működése óta, hogy a családba fogadás, rokoni ellátás segíthet a családi, rokoni kapcsolatok fenntartásában, csökkentheti a gyerek kiemelés, szeparáció okozta traumáját, és folyamatosságot, állandóságot biztosít a saját kulturális, közösségi környezetében. Ez azért is különösen fontos, mert az Egyesült Államokban a rokoni ellátásban lévő gyerekek túlnyomó többsége afrikai-amerikai származású vagy Hispáno (Közép- és Dél Amerikából származó).

A családba fogadókat, rokoni ellátást nyújtókat megfelelő támogatásokkal, szolgáltatásokkal kell segíteni.

Ezeknek a programoknak meg kell felelni a National Association of Social Workers (Szociális Munkások Országos Egyesülete) 1999-es etikai kódexének, amelynek kiemelt értékei a kompetencia, a méltóság, azaz, hogy minden ember értékes, a becsületesség, az emberi kapcsolatok, és szolgáltatások fontossága és a társadalmi igazságosság. A rokoni ellátást nyújtók az „első válaszadók”, ők tudnak elsőként reagálni családjuk problémáira, úgy kellene rájuk tekinteni, mint közösségük erősségeire. Nagyon fontos, hogy úgy dolgozzunk velük, ahogy az az örökbefogadásról és biztonságos családokról szóló szövetségi törvény célkitűzéseinek (Adoption and Safe Families Act) megfelel, a gyermek biztonságát, jólétét, és az állandóságot szem előtt tartva, vagy egy biztonságos, törődő családdal egy életen át tartó kapcsolatot biztosítva. Amint azt egy ilyen szülő, az újonan alakult Los Angeles-i rokoni ellátást nyújtó képviseleti/tanácsadó hálózat tagja megfogalmazta: „a tudás hatalom”.

Ez vezetett aztán ahhoz, hogy létrejöjjön a KIP (Knowledge Is Power, a tudás hatalom) elnevezésű  program, ami a képzést és kölcsönös támogató csoportokat biztosít a rokoni ellátást nyújtóknak, családba fogadóknak, interaktív tréningekkel, csoportos beszélgetésekkel, információs segédletekkel és szakirodalommal. A program a már bevált felnőttképzési technikákat alkalmazza, ezért cél-orientált, azonnal alkalmazható módszereket kínál e közös célok elérése érdekében résztvevők erősségeire és élettapasztalataira alapozva. A KIP-hez hasonló programok megfelelő módon járulhatnak hozzá szolgáltatásokkal és támogatásokkal a rokoni ellátást nyújtóknak, családba fogadóknak a biztonságos, gondoskodó családi kapcsolatok biztosítása érdekében. Ennek sikeréhez megerősítésükhöz viszont olyan közösségi együttműködésre van szükség, mint amilyen az említett támogató csoport.