A gyermekkorú törvénysértők negatív ábrázolása és megbüntetése mögött gyakran az áll, hogy rosszul értelmezik és/vagy félreértik a fiatalkorú bűnelkövetés okait, ezért keményebb fellépést sürgetnek (pl. zéró tolerancia, több bűncselekmény után végleges szabadságvesztés, minimálisan kiszabandó büntetés, felnőtt bíróság elé állítás és egyéb, elsősorban a büntetést célzó eszközök). Annak érdekében, hogy pozitív környezet jöjjön létre, amelyben jobban megértik a fiatalkorú bűnelkövetés alapvető okait, és a jogok alapján közelítik meg ezt a szociális problémát, a részes államoknak oktatási és más kampányokat kell szervezniük, folytatniuk és/vagy támogatniuk, hogy felhívják a figyelmet arra az elvárásra és kötelezettségre, amely szerint a büntetőjogot vélelmezhetően megsértő gyermekekkel a gyermek jogairól szóló egyezmény betűje és szelleme szerint kell bánni..."[1]

Nemzetközi követelmények

AZ ENSZ Gyermekjogi egyezmény[2] 40.cikk 2. pont vii. alpontja előírja, hogy a gyermek magánéletét teljes mértékben tartsák tiszteletben az eljárás minden szakaszában. Az ehhez kapcsolódó 10. számú átfogó kommentár leszögezi, hogy „az eljárás minden szakaszában" azt jelenti, hogy a jogalkalmazó szerv végrehajtási ügynökséggel való első kapcsolatfelvételtől az illetékes hatóság végső ítéletéig vagy a felügyelet, a letartóztatás és szabadságvesztés megszüntetéséig tart. Ennek értelmében:

,,Nem tehető közzé olyan információ, amely beazonosíthatóvá teszi a gyermekkorú elkövető személyazonosságát, mert ez megbélyegezheti és hatással lehet arra, ha később tanulni szeretne, lakhatást vagy munkát akar szerezni, vagy biztonságban akar élni... A magánélethez való jog egyben azt is jelenti, hogy a gyermekkorú elkövetőkkel kapcsolatos aktákat szigorúan bizalmasan kell kezelni és a harmadik felek elől el kell zárni, kivéve a nyomozásban, az ítélethozatalban vagy az ügy lezárásában közvetlenül érintetteket. A megbélyegzés és/vagy az előítéletek elkerülése érdekében a gyermekkorú elkövetők aktáit később nem használhatják fel az egyazon elkövetővel kapcsolatos felnőtt eljárásokban vagy a későbbi büntetések szigorítása céljából... "

A Bizottság aggodalmát fejezte ki a magánélethez való jog megsértése miatt a fiatalkorúakat illető igazságszolgáltatásban, és teljes körű védelmet javasolt. Ennek keretében kifejtette:

„…A fiatalkorúakat illető igazságszolgáltatási rendszerben érintett gyermekek magánéletét nem mindig védik, és súlyos bűncselekmények esetén gyakran közzéteszik a nevüket;..Az Egyezmény 40. cikke 2. bekezdése b) alpontjával vii. alpontjával összhangban biztosítsák a törvénnyel konfliktusba kerülő gyermekek magánéletének teljes körű védelmét;..."[3]

A „pekingi szabályok"[4] bővebben kifejtik az Egyezmény 40. cikkének rendelkezéseit a 8. szabály 1. és 2. bekezdésében:

8.1 A fiatalkorú anonimitáshoz való jogát mindenszinten tiszteletben kell tartani, hogy elkerülhessük azt az ártalmat, amit a nemkívánatos nyilvánosság vagy megbélyegzés okozhat a számára

8.2 Elvben semmi olyan információt nem szabad nyilvánosságra hozni, amely a fiatalkorú bűnelkövető azonosításához vezethet

A 8. szabálya fiatalkorú anonimitáshoz való jogának védelmét hangsúlyozza. A fiatalok különösen érzékenyek a megbélyegzéssel szemben. A megbélyegzési stigmatizációs folyamatok kriminológiai kutatása bizonyítékkal szolgált arra, hogy milyen (különböző) káros hatások származhatnak abból, ha a fiatalt „bűnözőnek" nevezik, „bűnözőként” azonosítják. A 8. szabály annak a fontosságát is hangsúlyozza, hogy meg kell védeni a fiatalkorút azoktól a káros hatásoktól, amelyek abból származhatnak, ha a tömegtájékoztatási eszközökben az esetről információt tesznek közzé (pl. az állítólagos vagy elítélt fiatal bűnelkövetők nevét). Ennek megfelelően az egyén (a gyermek) érdekét kell védeni és támogatni.

Magyarországi példák

A taxis-gyilkos lányok ügye[5]

A Fővárosi Bíróság előtt 6.Fk.310/1998/21. számon folyamatban volt büntető ügyben a másodfokon eljáró bíróság az ítéletében az alábbiakat fejtette ki:

A Legfelsőbb Bíróság - a Be. 236.§-ának (1) bekezdésében meghatározott terjedelemben felülbírálva az ítéletet és az azt megelőző eljárást - mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a büntető eljárás szabályait, amikor nem észlelvén az ezt megalapozó feltétel fennállását a tárgyalásáról a nyilvánosságot nem zárta ki.

A bűntető eljárás alá vont személy általában kiszolgáltatott helyzetben van a nyilvánosan folyó eljárásban betöltött szerepe közvélemény szűkebb vagy tágabb körében erkölcsileg negatívan értékelt, ezért bizonyos fokig megalázott is. Ez az eljárásjogi helyzet a vádlottak számára szükségképpen egyfajta pszichés terheléssel jár együtt, amelyet - az előbbiekből kővetkezően - a nyilvános keretek kőzött folyó eljárás fokoz. A kedvezőtlen hatások fokozottan jelentkeznek az elsőfokú eljárás során, ahol a bizonyítási eljárás lefolytatása megtörténik, és hatványozottan érvényesülnek a 16. életévüket még be nem töltött fiatalkorú vádlottak esetében, akiknek a személyisége még nem kialakult, s fennáll a személyiségfejlődésük ebből származó károsodásának a veszélye.

Nem vitás tehát, az elbírált ügyben a 16. életévüket még be nem töltött vádlottaknak az érdekét a személyiségfejlődésüket veszélyeztető pszichés terhelés lehetőség szerint történő mérséklése szolgálta. Ez az érdek pedig - háttérbe szorítva a tárgyalás nyilvánosságához fűződő általános érdeket - a Be. 294.9-ának (3) bekezdésében írt rendelkezéssel összhangban szükségessé tette volna már az elsőfokú eljárásban is a zárt tárgyalás elrendelését. Az iménti értelmezés egyébként maradéktalanul megfelel az 1991. évi LXIV. tőrvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény 3. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott követelménynek.[6]

Simek Kitty ügye[7]

A névre a Google kereső 2011. szeptemberében 0,17 másodperc alatt 137.000 találat dob ki. Hangsúlyozzuk, egy olyan fiatalkorúról van szó, akinek a nevét a – nemzetközi egyezmények szellemében – az eljárás résztvevőin kívül senki nem ismerhetné.

„Simek Kittit (vagy Kittyt), a média celebet, öt évvel ezelőtt, tizennégy évesen, egy emberölési ügy kapcsán alkotta meg a magyar sajtó. A név jelentőségteljes. Kinek a fiatalkorú bűnelkövetők médiareprezentációja, vagy a családon belüli erőszak jelensége, kinek a magyar gyermekvédelmi rendszer problémái, és az azt körülvevő jogalkotói (és részben szakmai) érdektelenség, kinek pedig az elnöki kegyelmi jog intézményének elavultsága, jut eszébe a lányról, és az ügyéről.

A Simek Kitti-ügy, a médiában nem szokványos bűnügyi történetként jelent meg. Az eset kapcsán előtérbe került a hősképzés és a személyes motívumok keresése. Az egyetlen, ennek a nyomásnak valamelyest ellenálló fórum a közéleti sajtó maradt; a közszolgálati tévé a kereskedelmi tévékkel együtt alávetette magát annak a nyomásnak, melyet a bulvár média fejtett ki. A közéleti sajtó kétféleképpen viszonyult a bulvár híráradatához. Egyrészt átvett híreket - ez a gyakoribb. Másrészt korrigálni próbálta őket - ez a ritkább. A harmadik viszonyulásmód egyfajta, a bulvárral szembeni elhatárolódásra törekvés - komplex jelenségként kezelik néhány cikkben Simek Kitti sztárrá válásának eseményét.”[8]

Mortimer ügye

„A Mortimer-ügy egy a sajtóban nagy visszhangot kiváltó bűnügy volt. 2005. május 8-án a Mortimer becenévre hallgató Gyurcsa Mihály, egy 17 éves szakközépiskolai tanuló egy karddal megszúrta a 15 éves Patai Józsefet. Az ügynek óriási visszhangja volt, mivel a sértett cigány származású, ráadásul kiskorú, ezért a sajtó felelőtlenül azonnal rasszista támadást kezdett emlegetni, még azelőtt, hogy akár csak az életveszélyes – egyébként kihallgatásra alkalmatlan – állapotban lévő sértett meghallgatására sor kerülhetett volna. Tüntetésektől kezdve parlamenti interpellációig minden fórumon elítélték az esetet. A hatóságok soha nem állították, hogy rasszista motívum szerepelt volna az esetben, és ezt a későbbi nyomozás sem igazolta, ráadásul kiderült, hogy Mortimer is roma származású.”[9]

K. Raymond ügye

Az ügyről (az első fokú ítélet meghozatala után) 2009. december 22-én az alábbi cikk jelent meg az egyik napilapban:

„Éppen majd egy esztendeje, hogy az akkor 17 éves, Kozák Raymund nevű cigány bement az iskolájába. Ott szóváltásba keveredett osztálytársával, mert az megjegyzést tett elkövető cigány származására. Itt, ezen a ponton szakítsuk is meg a történetet. Ugyanis azt, miszerint a későbbi áldozat megjegyzést tett elkövető cigány származására, onnan tudjuk, hogy elkövető ezt vallotta. Ez pedig amúgy kevés. Ez arra elegendő éppen, hogy egy kis mocsok kenődjék a halottra is, s hogy legyen elegendő indíték. Sőt! Olyan világot élünk, ahol ez nem pusztán indíték, de már-már magyarázat is. S mivel jól tudják ezt a cigányok is, hát bármit követnek el, azonnal előállnak a magyarázattal: azért tettem, mert lecigányoztak. Mert megaláztak. Mert bántottak. Mert számkivetettek vagyunk. Eltanulták a cigányok másoktól azt, hogy a származás felmentést ad mindenre. És használják ügyesen, gátlástalanul.

Szóval tegyük zárójelbe azt a kitételt, miszerint az áldozat megjegyzést tett az elkövető származására, és haladjunk tovább a történetben. Tehát Kozák Raymund bement az iskolába, ott szóváltásba keveredett osztálytársával, akivel már az órán összeverekedett. Ezért mindkettőjüket hazaküldték. De Kozák Raymund nem elégedett meg az órai veréssel, ezért az utcán megvárta osztálytársát (előre megfontoltan), és ott úgy megverte őt, hogy néhány órával később otthonában meghalt.

Kozák Raymund tehát előre megfontoltan cselekedett, és halálra verte osztálytársát. (Valakit halálra verni… Nos, az lehet a különös kegyetlenség esete…)

Ezt követően Kozák Raymund nem került előzetes letartóztatásba. Majd idén december 17-én a bíróság egy év felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki rá. Tehát még egyszer: EGY évet, FELFÜGGESZTVE, FOGHÁZBAN.

Ökölbe szorul a kéz, és a tehetetlen düh szinte megfojtja az embert. De ez a hirtelen felindulás még nem ment fel bennünket a végiggondolás kötelezettsége alól.

Lássuk tehát: Kozák Raymund immáron tizennyolc éves elkövető, szabatosan fogalmazva gyilkos, otthon van. A „nyóckerben”. És a „nyóckerben” terjed a hír. Beszivárog a gettó minden szegletébe, a pincékbe, odvas bérházak közé, patkányzugokba és a csapszékek homályába: „A Raymund hazajött!” „A Raymundot nem merték elítélni!” „Még előzetesbe' se volt, egy percet se!” Kozák Raymund, immáron tizennyolc esztendős gyilkos pedig áll, ahogy csak a cigányok tudnak állni. Kicsi terpeszben, leejtett vállakkal, előrenyújtott fejjel, könyökben meghajlított karokkal, és büszkén néz előre, és azt mondja a tekintete: „Itt vagyok, b…meg! Megöltem a köcsög gádzsót, és itt vagyok! Kell még valakinek valami, b…meg!”

Kozák Raymund tizennyolc éves gyilkos egy hős lett. A gettó hőse, a „nyócker” hőse. A cigányok hőse. Nem merték bántani. Következmények nélkül ölt. Gádzsót ölt – és nem történt semmi. Szalad a hír a gettóban, befurakszik mindenűvé… Az odvas bérházak közé, pincékbe, patkányzugokba, csapszékek homályába: lehet gádzsót ölni… Mondd azt, hogy a gádzsó bántott, mert cigány vagy, és megölheted…”[10]

Következtetések

A nemzetközi követelmények és a hazai gyakorlat jelenleg nagyon távol áll egymástól.

A jogalkotás és a jogalkalmazás számára a következő ajánlások fogalmazhatók meg:

• nyomozati szakaszban nem adható ki olyan információ, ami az elkövető személyének beazonosítására alkalmas;
• tárgyalási szakaszban a nyilvánosság kizárása;
• tárgyalási jegyzékeken az elkövető neve feltüntetésének tilalma;
• minden olyan internet-szolgáltató, szerkesztőség szankcionálása, aki nevet, személyes adatokat, felvételt közzétesz fiatalkorú elkövetőről.