Kertész Anna
És mégis kinek az öröksége?
Cs. Kádár Péter újságíróként, oktatásszervezőként és pedagógusként kérte ki magának Vekerdy Tamás pszichológusnak az ATV Egyenes Beszédben tett kijelentését, amely szerint a napközi Rákosi Mátyás rögeszméje volt. Kálmán Olgához írt nyílt levelében felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar napközi története 112 éves.
Az eltitkolt szexuális bántalmazás
Éveken át szexuálisan molesztálta diákjait az egyik alkalmazott a Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolában. Az ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki 4 éven keresztül összesen 26 fiút rontott meg. Tévhit azonban, hogy a szexuális bántalmazás csak a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő, az érdekérvényesítésre képtelen családok gyermekeit érinti. Bárki áldozattá válhat. Becslések szerint évente tízezrek válnak szexuális erőszak áldozataivá Magyarországon. A szexuális bántalmazások jelentős része soha nem derül ki.
Gyakornoki felhívás
A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület gyakornokot keres asszisztensi munkakörbe.
Ha elkötelezett a gyermekek védelme iránt,
ha fontosnak tartja a gyermeki jogok védelmét,
ha magas szintű számítógépes ismeretekkel rendelkezik,
Mit üzen a kormányzat a nőknek?
Több mint 300 pszichológus és segítő szakember írta alá azt a nyílt levelet, melyben szakmai álláspontjukat fejtik ki Kövér László házelnök nőkkel kapcsolatos nyilatkozatáról. A levélírók indoklása szerint elsősorban Bagdy Emőke „kapcsolódó nyilatkozatai” miatt döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat. A témával kapcsolatban dr. Herczog Máriát is megkérdezték a Klubrádió január 11-i, Esti gyors című műsorában.
Gyermekjogok a rácsok mögött
A Nemzetközi Gyermekvédelmi Szervezet meghívja Önt 2016. február 15-én az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban, Brüsszelben (Belgium) tartandó európai konferenciájára, amelynek témája „Gyermekjogok a Rácsok mögött: a szabadságuktól megfosztott gyermekek emberi jogai- az ellenőrző mechanizmusok javítása”.
A fiatalok elutasítják az azonos nemű párok együttélését
A hazai kutatók között nincs vita abban, hogy a fiatalok elfogadóbbak a melegekkel és leszbikusokkal szemben, mint az idősebb korcsoportokba tartozók. Gregor Anikó és Rédai Dorottya tanulmányukban ugyanakkor keresik a választ arra, hogy a 15–29 éves fiatalok mennyire vélekednek heteronormatív[1] módon a családról, mint egy pár két tagjának együttéléséről. Eredményeik szerint majdnem minden második fiatalnak az a véleménye, hogy az azonos nemű párok együttélése nem tekinthető családnak.
Abúzus a gyerekszobában
Egy Veszprém megyei középiskola tanára szexuális tartalmú üzeneteket küldött a diáklányoknak a Facebookon. Amikor az igazgató ezzel szembesítette, önként felmondott, de néhány nap múlva a Klik tankerületi igazgatójának közbenjárására visszakerült az intézménybe. Miután az ügy nagy port kavart a médiában a Nemzetgazdasági Minisztérium azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el a tanár ellen és felfüggesztette állásából. Erre az ügyről, és a cyberbullying[1] jelenségről kérdeztük Dr. Parti Katalint, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársát.
Emberi sorsok a számok tükrében
Magyarország demográfiai helyzetéről tartott előadást Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet vezetője. A Magyar Tudomány Ünnepe 2015 alkalmából tartott rendezvényen elhangzott, hogy a demográfiai folyamatok néha kiszámíthatatlanok.
Iskolai rajzverseny a diszkrimináció ellen
Az Európai Bizottság rajzpályázatot hirdetett a romák hátrányos megkülönböztetése ellen. Az általános iskolásoknak szervezett verseny fontos célja, hogy fellépjen a romákról kialakult sztereotípiákkal szemben. A pályázatban részt vevő hét és tíz év közötti roma, és nem roma gyerekeknek együtt kell rajzolniuk, hogy ezáltal megismerjék, megértsék egymást.
Emberi jogok az iskolában
November 20-án a Gyermekjogok világnapján került megrendezésre az I. Emberi jogi nevelés az iskolában MÓDSZERBÖRZE, amelyről már korábban is adtunk hírt. Ezúttal lehetőséget szeretnénk adni azon szakembereknek is, akik nem vettek részt a programon, hogy belepillantsanak mi történt, hátha 2016.-ban a II. MÓDSZERBÖRZÉN már ők is kedvet kapnak a jelentkezéshez.