Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének (UNCRC) hozzájárulása ahhoz, hogy mindenki megértse és támogassa azon fiatalok érdekeit, akik a gyermek- és felnőttkor között átmenet nehézségeivel küzdenek
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye (továbbiakban: az Egyezmény) nyilvánvalóvá teszi, hogy a családjukon kívül nevelkedő fiataloknak az állam speciális támogatására és segítségére van szükségük. A „Guidelines for the Alternative Care of Children”[1] (Útmutató a gyerekek alternatív - szakellátásban történő - gondozásáról) című dokumentumában az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága rámutatott, hogy a gondozásból kikerülő, felnőtté váló fiatalokért is felelősséggel tartozik az állam, továbbá, a mód, ahogy a tagállamok segítik-e fiatalokat a felnőtté válás útján, változást hozhat a globális gyakorlatban és politikában.
Olvasóink figyelmébe ajánljuk az Egyenlő Bánásmód Hatóság októberi - decemberi összevont hírlevelét, melyben az oktatási szegregáció jogelleneségéről, a hátrányos megkülönböztetés nélküli oktatás fontosságáról és elérhetőségéről olvashatnak, valamint az „Esélyegyenlőség gyerekszemmel” győztes alkotásait is megtekinthetik.
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának Az EU gyermekjogi ütemterve: 
Online-erőszak
Írta: Csiki Ingrid
A gyermekeket érintő online erőszak témakörében az UNICEF Innocenti kutatóközpontja széles körű, átfogó kutatást végzett. A kutatás eredményeit, az ehhez kapcsolódó magyarországi helyzetet, az egyre jobban terjedő erőszak és áldozat-jelenséget sajtótájékoztató keretében mutatta be az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány.
A New York-i Gyermekjogi Egyezmény 37. és 40. Cikkének érvényesülése a kiskorúak büntető igazságszolgáltatásában
Írta: Vaskuti András
Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a gyermek[1] jogairól szóló egyezményt, ami hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénnyel került kihirdetésre[2], és vált a hazai joganyag részévé. Az Egyezmény huszadik évfordulója kínálja az alkalmat a számvetésre, annak áttekintésére, hogy a jogi normát átható elvek érvényesülnek-e, ha igen milyen módon a magyar büntető igazságszolgáltatásban.
Az összesen 54 cikkből álló dokumentumból a továbbiakban a témám szempontjából jelentőséggel bíró 37. és 40. Cikkre fókuszálok, és a kritikai észrevételeken túl arra törekszem, hogy néhány javaslatot is megfogalmazzak a jogalkotás számára.