Kertész Anna
Lezárult ’A gyermeki jogok érvényesítése’ projekt – ingyenesen elérhetőek a képzési anyagok
Egyesületünk egyike volt annak a 12 szervezetnek, amelyek részt vettek az “Unlocking Children's Rights: Strengthening the capacity of professionals in the EU to fulfil the rights of vulnerable children” (“A gyermeki jogok érvényesítése: Szakemberek készségfejlesztése a veszélyeztetett gyerekek jogainak érvényesítése érdekében az Európai Unióban”) című, az Európai Unió Alapjogi és Állampolgári Programjának társfinanszírozásával és pénzügyi támogatásával megvalósult projektben.
A jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve
Az idei évben lesz 20 éves a gyermekvédelmi törvény és 60 éves a fóti, Károlyi István Gyermekközpont. Mondhatnám: Boldog születésnapot!, de az örömbe üröm vegyül mindkét évforduló kapcsán. 2017. január 18-n államtitkári sajtótájékoztatóra került sor. A területért felelős államtitkár és a térség országgyűlési képviselője tájékoztatott arról, hogy az idén hatvan éves szakmai múltra tekintő, fóti székhelyű, Károlyi István Gyermekközpont a kormányhatározat alapján, 2018 közepén befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást.
Kisgyermekesek rémálma: feje tetejére állt a bölcsődei ellátás
Nincs elég férőhely a bölcsődében, a gyesből pedig nem lehet megélni. Társadalmi problémává duzzadt a bölcsődei ellátórendszer hiányossága, vannak azonban már olyan kezdeményezések és lehetőségek, amelyek megoldást jelenthetnek. A Pénzcentrum összegyűjtötte, mi, és hogyan változott az elmúlt időszakban, és mik a tervek a közeljövőben.
Öngyilkosságba hajszolja a diákokat a hongkongi oktatás?
Csak tavaly 35 fiatal vetett véget életének. A legutóbbi PISA-felmérés szerint a világ top 10 legjobb oktatási rendszere a hongkongi, ám az eredményeknek egy sötét oldaláról is beszámolt a Quartz. Az ázsiai oktatás sajátja a vizsgakényszer.
Segítő kutyák diszkriminációja
Az illetékes miniszterek közbenjárását kérte az alapvető jogok biztosa annak érdekében, hogy feloldják a fogyatékossággal élőket segítő kutyák alkalmazásával kapcsolatos jogszabályi ellentmondásokat. Az érintettek elismerték a változtatás szükségességét.
„Két évtized a gyermekekért” – KSH konferencia
Az elmúlt húsz évben szokatlanul gyorsan történtek változások a gyerekvédelemben. Míg régen egyértelmű volt, hogy a gyerekek szocializációja a család feladata, addig mára egyre több funkciót vesznek át társadalmi intézmények, a feladatmegosztásban azonban nincs egységes álláspont – közölte Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese.
A szavak ereje – a verbális bántalmazás hatása a személyiségünkre
A verbális bántalmazás sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Gyakran nyugtatjuk magunkat egy-egy vita alkalmával azzal, hogy „ezek csak szavak”. De ez valóban igaz? A tudomány kategorikusan elutasítja a fenti állítást, különösen, ha a gyerekekről van szó. Miért? Cikkünkből kiderül.
Scharle Ágota: Miért nem csökken a szegénység?
A szegények ma többen vannak, mint az elmúlt huszonöt évben bármikor. 2014-ben Magyarországon 1.64 millió ember élt szegénységben, fél millióval többen, mint húsz éve. A szegénység azonban nem csak az elhúzódó gazdasági válság és az egyre szigorúbb segélyezési szabályok miatt nagy: ennél régebbi és mélyebb okai is vannak.
Rosszul segíteni bűn – Sokszor okoznak galibát a lelkes magánadományozók
Vajon milyen lélek kell ahhoz, hogy valaki békatalpat küldjön adományként az árvízkárosultaknak? Vagy épp stampedliskészletet. De vibrátort is találtak már a segélyszervezetek munkatársai a menekülteknek küldött adományok között.
A migráns gyerekek véget nem érő küzdelme
2016-ban az Európai Unióban négy menedékkérőből egy gyermek volt. A kiskorúak több mint fele 14 évesnél fiatalabb. Az Europol jelentése, mely szerint az elmúlt évben legalább 10 000 kísérő nélküli kiskorú tűnt el a befogadó központokból, nagy hullámokat vert. Nem javult a helyzete egy év alatt azoknak a gyerekeknek, akik a z erőszak, abúzus, és a szegénység miatt menekülnek el otthonukból.